Gyógyvizek, termálvizek

Gyógyvizek, termálvizek

A gyógyfürdőzés története Európában a 16. századig nyúlik vissza. Hazánkban a 18. század 30-as éveiben váltak ismertté Parád gyógyforrásai, majd rövidesen a miskolctapolcai, bükkszéki és mezőkövesdi források.
Később az olajkutatások, és az ivóvíz és artézi kutak feltárása nyomán, egyre több gyógyforrás vált ismertté az országban.

Magyarország Európa gyógyforrásokban egyik leggazdagabb országa: a forrásaink száma megközelíti az ötszázat, többségük az Alföldön és a Dunántúlon található. Csupán Budapesten közel 130 termálforrás és kút található, 13 gyógyfürdő működik.
 

Az ásvány és gyógyvizek meghatározott mennyiségű, literenként közel 1 gramm ásványi sót, és gázokat tartalmaznak. Az ásvány és gyógyvizek hőmérséklete változó: termál, vagy langyos hévízről akkor beszélhetünk, ha a forrásvíz 20 foknál, a kút víz 25 foknál magasabb.

Gyógyvíznek nevezzük a gyógyhatású ásvány és termálvizeket. Hatásukat elsősorban kémiai összetételük, részben fizikai tulajdonságaik szabják meg, és ettől függően bizonyos sziv-, és érrendszeri, mozgásszervi, nőgyógyászati, idegrendszeri és idült bőrbetegségek gyógyításában, fürdő, és iszapkezelés valamint ivókúra formájában hasznosíthatók.

Ásvány- és gyógyvizeinket fő kémiai összetevőik alapján csoportosíthatjuk: termálvizek, savanyúvizek, alkalikus vizek, földes-meszes vizek, konyhasós vizek, fluoridos vizek, keserű vizek, jódos-brómos vizek, kénes vizek és radioaktiv anyagokat tartalmazó vizek.

 
Aki egészséges, annak szinte bármelyik fürdő megfelel, hisz nem kúrára megy oda, csupán kikapcsolódni. Akinek viszont meghatározott panaszai, vagy betegsége van, amit fürdő-, vagy ivókúrával szeretne kezelni, mindenképpen beszélje meg orvosával. Nem mindegy ugyanis az víz ásványianyag összetétele miatt, hogy melyik víz gyógyítóhatását kell igénybe venni az adott problémára. Betegség esetén az önálló cselekvés olykor többet árt mint használ!