100 éve repül a magyar

100 éve repül a magyar

Az izlandi vulkánkitörés miatt leállt a légiközlekedés 30%-a, ami súlyos problémákat okozott a gazdaságban Ennek apropóján gondolkodtam el azon, hogy milyen lenne a világ repülőgépek nélkül.

Ezzel a gondolattal csak úgy tudok megbírkózni, ha visszatekintek a múltba, ami egy fontos évfordulóra hívja fel a figyelmem:
 
Idén ünnepli 100 éves évfordulóját a magyar géprepülés.
 
A Rákos-patak mentén, 1910. január 10-én emelkedett a magasba az első magyar tervezésű és építésű repülőgép, melyet maga a megalkotó, Adorján János vezetett. A landolás ugyan nem volt zökkenő mentes, hiszen az egyetlen külföldi alkatrész a légcsavar eltörött, de mégis csak ez volt az első igazi magyar repülő, repülés. Szerencsére az álmait megvalósító pilótának nem lett komoly baja. Sokat köszönhethetünk későbbi tevékenységének is úgy a repülésben, mint az autó, és autóbusz gyártásban.
 
Adorján János Stuttgartban szerezte meg gépészmérnöki oklevelét, majd az ismert Daimler motorépítő mellett szerzett gyakorlati tapasztalatot.
Később Párizsban dolgozott, ahol megismerkedett a repüléssel, a repülőgépekkel. A repülés annyira lenyűgözte, hogy hazatérése után gróf Andrássy Géza finanszírozásával megtervezte és megépítette a magyar repülés első gépét a Szitakötőt. A gép léghűtéses motorja 25 lóerővel, két hengerrel, indult első útjára, ami szintén magyar fejlesztés volt...
Adorján a Szitakötő "tökéletesített" modelljével még ugyanabban az évben díjat nyert a Budapesten megrendezett nemzetközi repülőversenyen...

... Most azon gondolkodom, hogy az emberiség történetében milyen rövid idő ez a 100 év. A technika és tudomány oly gyorsan fejlődik, hogy a repülés ez idő alatt (már nem 25 lóerővel) szinte létszükségletté vált, és borzasztó nagy káoszt tud okozni az a néhány nap, amikor biztosági okokből repülni lehetetlen a kontinensünk felett.