Segítenék, de nem hagyod

Kétféle apa van: aki segíteni akar a nőnek, és aki nem. És kétféle anya van: aki befogadó erre és aki nem. Sok panaszt hallani arról, hogy a nők kijelentik: úgy érzik, a gyermeket „maguknak” szülték, holott sokszor ők maguk gátolják meg az apa segítő szándékát, és könnyedén a kedvét szegik.

 

A gyermek nem tulajdon, hanem egy mindenkitől független kis ember, így nem helyes a vele kapcsolatos dolgokat, helyzeteket, teendőket kisajátítani, hanem érdemes megosztani azokat. A csecsemőkor a legnehezebb, főleg, ha első gyerekről van szó, hiszen a kezdő szülők hajlamosak a túlzásokra, akár a túlzott féltésre, akár a túlzott gondoskodásra, aggódásra. Nehéz eldönteni, hogy mi a helyes és mi nem, és gyakran lehet nézetkülönbség a két szülő között emiatt. Az anya minden figyelmét a gyermeknek szenteli, az apa – főleg, ha egyke – úgy érzi, elhanyagolják, kevesebb figyelmet kap, és ez nem vezet kiegyensúlyozott családi élethez.

 

Az élet fintora, hogy egy olyan anya, aki igényelné az apa segítségét, az olyan kapcsolatban él, amelyen az apa nem akarja túlzottan kivenni a részét a mindennapos törődésből, és fordítva: ha az apa segíteni szeretne, az anya nem befogadó erre, így a káosz és szakadék a két fél között csak növekszik és növekszik. Először is, óriási hiba hosszútávon elhanyagolni egymást, és főleg birtokolni a gyermeket. Olyan esetről is hallottam, ahol az apa teljesen ki van rekesztve, anya és gyermeke elválaszthatatlanok, és amikor az apa segítséget nyújtana, állandó elutasításban van része. Pedig neki is joga van kapcsolatot teremteni a gyermekével, szükségük van pillanatokra csak maguk között. Ő is vigasztalhatja, megölelheti, fürdetheti, vagy elviheti sétálni, iskolába, gyerekzsúrra, láthatja fejlődni és taníthatja. Sok anya nem veszi észre, hogy ő maga az okozója annak, hogy az apa egyáltalán nem kíván segíteni, például azzal, hogy állandóan kritizálja, vagy beleszól mindenbe, amit az apa próbál tenni. (Természetesen vannak ésszerű határok, a szélsőségeket most nem említem, amikor joggal szól, vagy kritizál.) A „mindenhol ott akarok lenni” magatartás is csak ront a helyzeten, azt az érzést kelti az apában, hogy az anya nem bízik benne, ellenőrzi. Néha magára kell hagyni a csemetével, még akkor is, ha esetleg az anyát kétségek gyötrik.

 

Mindenki maga dönti el, hogyan oldja meg a hasonló problémákat, de a feladatok megosztása nagyon fontos a családi életben. Ahhoz, hogy minden családtag megtalálja otthon a helyét, teret kell adni egymásnak, és meg kell adni a bizalmat. Az apák is érzik az apasággal járó felelősséget, még akkor is, ha nem beszélnek róla, és az anya segítségével tudnak kiteljesedni. Nem szabad ettől megfosztani őket!