Haszontalan apák

Haszontalan apák

A legtöbb férfi nem csak a terhesség és a szülés, hanem az utána következő időszakban is teljességgel „haszontalannak” tartja magát. Inkább nézőnek, semmint szereplőnek érzik magukat, és ez nincs jó hatással sem rájuk, sem a partnerükre.

Az érzés, mely az apákban él, teljességgel érthető: az anya hordja ki a gyermeket, és ad neki életet. Teljes pszichológiai szempontból a férfi már azzal teljesítette a feladatát, hogy a megtermékenyítés megtörtént és az embrió magzattá, majd kisbabává fejlődik a férfi jelenléte „nélkül”. Ezen kívül, anya nélkül még egyetlen gyerek sem tudott világra jönni… Bár a társadalomban az elmúlt 30 évben történt változások is befolyásolják a mostani apai érzéseket, még mindig az anya központi szerepét hangsúlyozzák, és az apa csak másodrangú szerepet kap. Viszont jelentős változás, hogy egyre több apa vállal szerepet a gyermekek ellátásában, és egyre több anya gondolja úgy, hogy az apa szerepe is pontosan annyira fontos, mint az övé, egészen a fogantatástól számítva. Ha az Ön kapcsolatában is ez a jellemző, akkor valószínűleg a párjával együtt kell szembenéznie a társadalom előítéleteivel. Hiszen minden, ami a kisbabákkal és gyermekekkel kapcsolatos, elsősorban a nőknek van címezve, de apák nélkül, a gyermek szemszögéből.

Ön nem haszontalan, és az Ön szerepe nem ér véget magjai elvetésével…elegendő csak megkérdezni egy gyermekét egyedül nevelő hölgyet, hogy mennyire szükség van az apai szerepekre. Amiért mégis sok férfi apaként már nem érzi magát hasznosnak, ez azért van, mert a dolgok nélküle alakulnak, az ő irányítása nélkül, és bármilyen erőfeszítésük ellenére nem tudnak rajta változtatni. Sok férfinak azonban ez az érzés idegen. Ebből is látszik, hogy a kulturális beállítottság milyen sokat jelent ebben az esetben is. Azok a férfiak, akik úgy érzik magukról, hogy több képességgel megáldottak, gyakorlatiasak és talpraesettek, és felelősségteljesek, sokkal inkább érzik a kirekesztettséget, mint kevésbé jó képességű társaik. Nem számít a végzettség és a pozíció: amikor a várandós anya reggeli hányingerrel, hátfájással vagy épp a szülési fájdalmakkal küszködik, akkor mindenki egyforma… Például a szülésnél nem az Ön feladata a fájdalom csillapítása, arra ott vannak az orvosok. Önnek, mint leendő apának, a szeretet, a támogatás, néha a fizikai megkönnyebbülést hozó egyéb segítség a dolga. Ne feledje: a szülés alatt nyújtott támogatását kell megőriznie a következő hosszú-hosszú évekre. A szülés után és később is a segítségét kiterjesztheti azzal, hogy részt vállal a házimunkából: bevásárol, takarít, főz, valamint kényezteti a párját, segít eloszlatni félelmeit és kétségeit. Segítse az anyát a gyermeknek történő beszerzési körúton, ossza meg vele véleményét, tanácsait. Törődése napról napra erősödni fog, gyermeke cseperedésével azonosan.

Ön tehát nagyon fontos szerepet játszik, hiszen mostantól nem csak férfi, de apa is. Mindent nem fog tudni megoldani, de a szándék és a tenni akarás nagyon fontos az apaságban. És meglátja: párja mérhetetlenül méltányolni fogja.