A biztonságos közlekedés tanítása
A biztonságos közlekedés tanítása
Gyermekeink védelme érdekében már egész kis gyermekként meg kell kezdenünk tudatosítani bennük a közlekedési rendszabályokat, és a felelősségteljes magatartást az utakon: a járdán, az úttesten történő átkeléskor, autóban, buszon, villamoson. A szülő nagyon sokat tehet a gyermek szabályokhoz való hozzáállásában a következőkben.
Viszont a tanítás nem elég: gyakorolni kell együtt szabályok betartását, hiszen így alakul majd ki a gyermekben a megfelelő és biztonságos közlekedéshez szükséges viselkedés és reakciók. Általában elmondható, hogy 9 éves kor alatt például a gyermeknek csak a szülő vagy felnőtt jelenlétében biztonságos átkelni az úttesten, mivel még nem elég fejlett az érzékük arra, hogy felmérjék az érkező autó gyorsaságát, azt gondolhatják, hogy a kisebb autó lassabb, mint a nagyobb, figyelmük könnyen elkalandozhat és még nem érettek arra, hogy vészhelyzetben megfelelően cselekedjenek.
A 6 év alatti gyermekek nem tudják felmérni, hogy átérhetnek-e az éppen érkező autó előtt, illetve hiába a színek ismerete, nem mindegyikükben tudatosul még a színek és jelentésük, illetve a súlyosságuk. Az egész kicsi gyermekek esetében a perifériás látás sem fejlett, így nem látják, amit a felnőtt esetleg már érzékel a szeme sarkából, és még azt is hihetik, hogy ha ők látják az autót, az autó is látja őket.
A szülő feladata igen korán elkezdeni a gyermek tanítását. Közös útjaik során fel kell hívni a gyermek figyelmét a
közlekedési táblákra, lámpákra, színekre – játékosan, mégis utalva a fontosságára. A gyermeknek el kell magyarázni az esetleges veszélyforrásokat, mi történhet, ha engedélyünk nélkül az úttestre lép, vagy menet közben kinyitja az autó ajtaját, esetleg túl közel áll sínekhez a villamosra várva.
közlekedési táblákra, lámpákra, színekre – játékosan, mégis utalva a fontosságára. A gyermeknek el kell magyarázni az esetleges veszélyforrásokat, mi történhet, ha engedélyünk nélkül az úttestre lép, vagy menet közben kinyitja az autó ajtaját, esetleg túl közel áll sínekhez a villamosra várva.
Ötletek szülőknek:
- Mutasson jó példát! A gyermekek a felnőtteket- elsősorban a szülőket – utánozzák
- Kezdje korán a szabályok tudatosítását a közös kirándulások alkalmával.
- Ha szükséges, készítsenek közösen papírból közlekedési táblákat, és játszanak az udvaron! Amíg gyermeke autózik, biciklizik, vagy „motorozik”, Ön váltogassa a közúti jelzéseket, és tanítsa neki a helyes reakciót.
- A tanultakat minden alkalommal ismételjék, amikor közösen úton vannak!
- Ha a gyermek bármit kérdez, akár százszor is ugyanazt, mindig adja meg rá a választ.
- Ne engedje, hogy felelőtlen futkározásba kezdjen a gyermeke olyan helyen, ahol közúti veszélynek van kitéve.
Sok sikert!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges





