Ahol első a barátságosság

Ahol első a barátságosság

Elindult az év legbarátságosabb szállodája 2010 verseny, ahol a szervezők nem kisebb feladatot vettek a nyakukba, mint azt, hogy a versenyen önmagukat megmérni kívánó szálláshelyeket az utazók kegyeire bízzák. Az utazók egy felmérés során már kimondták: a legfontosabb a barátságosság!
 
A népítéletetnek akár Te is aktív részese lehetsz, hiszen a verseny hivatalos oldalán bárki szavazhat, sőt a szavazáshoz még csak regisztrálni sem kell. Igaz, aki regisztrál is az részt vehet egy sorsoláson, ahol rengeteg nyeremény talál gazdára.
 
„Amiben kiemelkedünk egy-egy ilyen hasonló kezdeményezéstől az, hogy egyrészt ennyi utazást még szállodaversenyben soha nem sorsoltak ki utazók között, ráadásul rengeteg üzleti partnerünk is ajánlott fel értékes nyereményeket. Lehet nyerni 60 literes akváriumot, értékes öltönyt, kontaktlencsét és még számos izgalmas dolgot.” – mondta el a verseny marketing igazgatója, Molnár Ferenc.
 
A szállodák folyamatosan regisztrálnak a versenybe, főleg mióta a szavazás is elindult. Szavazói körben meglehetősen sikeres a kezdeményezés, minap például annyian érkeztek az oldalra, hogy a szerver néhány órára csődöt mondott. Szerencsére – hála a tárhelyszolgáltató Novohosting.hu gyors közbenjárásának – hamar sikerült megoldani a problémát és újabb erőforrásokat bevetni a versenyben.
 
Ha nem a szavazói oldalt nézzük, érdekes információ, hogy rengeteg kis és középvállalkozás is támogatja a kezdeményezést, így a szervezők hétmérföldes csizmával tudnak előre haladni a projekttel. A kiemelt partnerek között megjelent már a Habostorta is.
 
A verseny marketing igazgatója még azt is hozzátette: „Az egész nehezen valósulhatott volna meg olyan partnerek nélkül, mint a MiniCRM, a MrSale öltönyüzlet, vagy az ELŐNY kártya. Folyamatosan keressük a lehetőségeket a nyeremények növelésére. Fontos még hozzátenni, hogy a verseny mögé olyan személyek is odaálltak, mint például Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat Szóvivője, aki az utazói oldalt képviselve, védnöke a programnak. Aki beregisztrál például az ő köszöntő soraival találkozhat először e-mail fiókjában.”
 
Szavazni bárki jöhet, csak üsse be a böngészőjébe:  http://szallodaverseny.hu