Miért vagyunk hűtlenek?

A férfiak és nők közti evolúciós különbségekre szokás fogni, hogy az állatvilág hím egyedeinek elsődleges célja, hogy minél több utódot nemzzen, viszont egy nőstény feladata ennél bonyolultabb. Nem elég megszülni, fel is kell nevelni az utódokat. Míg a hím feladata a megtermékenyítésnél véget ér és ezek után legtöbbször tovább áll, az anya kötelessége gondoskodni a következő generációról.

 

Természetesen nem mindenhol történik ez így. Az erszényes ördögöknél például a nőstény üldözi el a „meleg családi fészekből” a hímet, mivel alapvetően egy magányos állatfaj. Az orángutánoknál a párválasztásnál nem a termet és az erő a fő szempont, inkább az, hogy az apa mennyire gondoskodó tud lenni. A monogámia bár annyira nem jellemző az emlősöknél, mégis sok ilyen faj van, például a rókák, a farkasok, a csincsillák, és amúgy is, a madarak 90%-a egy életre választ párt magának. Az embert főleg az különbözteti meg az állatvilágtól, hogy nem elsősorban ösztönből, hanem tudatos döntés útján cselekszik. Ennek fényében nem elég erős az érv, hogy a férfiak azért nem monogámok, mert az állatvilágban a hímek sem azok. Még ha kivétel nélkül így is lenne, akkor sem elfogadható ez a gondolkodásmód. Ez egyszerű belemagyarázás, semmi több.

 

Fókuszáljunk a hűséges férfiakra kicsit: életük nagy részét az teszi ki, hogy azt az egyetlen nőt keressék meg, aki utána társuk lehet egy életre. Nézzük az előnyeit! Ha egyszer megismered a rigolyáit, a szokásait, az ízlését és a jellemét, egy biztonságos és megszokott világba csöppensz. Elkezded rá építeni az életedet, és közben félsz, hogy ez összeomolhat. Jobb esetben nem fog. Akinél túl erős ez a félelem, az saját magának szab gátat a boldogság elé. Az egyik érv, ami ilyenkor előjön, hogy azért jó állandóan váltogatni a társat, hogy mindig megmaradjon az izgalom. Kétlem, hogy ezt egy férfi élete végéig tudná csinálni, mert előbb-utóbb belefárad…Azt szoktam mondani a szoknyapecér (és gatyapecér) ismerőseimnek, hogy azért nem bírnak a vérükkel, mert még nem találták meg azt a személyt, aki teljesen kielégítené őket minden téren. Ha egyszer megtaláltatik, többet el nem engedtetik.

 

A mai társadalomra jellemző, hogy az életszemléletünk arról szól, hogy mindig mindennél és mindenkinél van jobb. (Ezt egyesek dalba is öntötték) Ez az első motiváció, ami előre hajtja az embereket, ha párválasztásról van szó. Örök nyughatatlanság, a biztonság manapság már nem fontos.

A hűtlenség másik alapköve, ha nem vagyunk szerelmesek. Könnyű úgy bűnbe esni, ha olyan partner mellett vagyunk, aki nem hozza ki belőlünk az elvárt szenvedélyt, esetleg még az ágyban sem teljesít jól. Aztán betoppan az életünkbe egy másik személy, aki egy valódi kémiai bomba, és nehéz ellenállni a kísértésnek.

 

Mint azt már említettem, a hűség mindössze döntés kérdése. Nem érdemes félredobni egy jól működő kapcsolatot pár órányi felszínes szenvedélyért, egyik kapcsolatból a másikba ugrálni. Bár mindannyian mások vagyunk, a környezetemben az az egyöntetű vélemény, hogy ha valaki szerelmes, az nem lép félre, mert számára a párja az egyetlen nő/férfi a világon, a többiek egyszerűen „elvesztik a nemi identitásukat, és pusztán emberekké válnak”. Ha szárazon akarnám magyarázni, miért leszünk mégis hűtlenek, akkor mindenképpen a hormonokat okolnám érte. Viszont az is igaz, hogy a ragaszkodást is a hormonok befolyásolják. Ha tehát az egyik fél nem elégedett a kapcsolatával, nem kapja meg a szükséges figyelmet, törődést és szexualitást, sokkal nehezebb ellenállni egy új kalandnak, de nem lehetetlen!

 

Váraljay Zsuzsanna