Mindent Nekem!

Több írásunkban említettük már a média és a reklámok hatását gyermekünkre, és arról is ejtettünk néhány szót, hogy napjainkban az anyagi javak képviselik magát a személyiséget: a fejekben kialakult egy kép arról, hogy akinek több van, az egyszerűen több.

 

Gyermekek tömkelege nevelődik ebben a felfogásban, és sajnos már az óvodában és iskolában megkezdődik a rivalizálás.

 

Iskolakezdés. Megérkeznek a diákok a suliba, ki új felszereléssel, ki a régi megkopott tolltartójával. Az iskolaköpeny már rég nem kötelező: kezdődhet hát a „móka”. Az egyik gyermek márkás ruhákba öltözve tetszeleg társai között, akik hasonló helyzetűek, míg a másik csoport epekedve nézi azt, ami neki nem adatik meg. Kevesebbnek érzik magukat, pedig nem kevesebbek, egész egyszerűen nem értik, hogyan lehetséges ekkora különbséggel élni a társaikhoz képest. A szülő szerepe az lenne, hogy megfelelő módon felkészítse gyermekét a társasági élet normáira, azonban a társadalmi különbségek kiélezése már egész kicsi korban megkezdődik.  De hogyan is várható el ez olyanoktól, akik maguk sincsenek tisztában ennek fontosságával? Manapság sajnos nem divat olvasni a sorok között, és a szülőnek arra  sincs ideje, hogy gyermeke jelzéseit figyelje és komolyan vegye, mert nem fogja fel, hogy azzal, hogy szülővé vált, felelősséggel tartozik és ezt képtelen felvállalni.

 

A dolgon semmit nem könnyít az a szülői hozzáállás, mely az elhalmozásról szól. A tehetősebb szülő annyira a saját életével, pénzkereséssel, szórakozással van elfoglalva, hogy ez által megfeledkezik arról a felelősségről, melyet a szülőség által kapott. Mindezt azzal próbálja kompenzálni, hogy szükséges és szükségtelen dolgokkal halmozza el a gyermekét, ezzel nem kis mértékben károsítva a gyermek személyiségét, a dolgokhoz és társaihoz való viszonyát. Az ajándékozás, a különös alkalmak hangulata kihalófélben van, akkora a kínálat, ráadásul a gyermekek tudják, hogy bármit akarnak, csak egy szavukba kerül. Egyik oldalról az ilyen gyermekekben nem alakul ki az a felelősségtudat, melynek segítségével javait és környezetét megfelelő módon tudja becsülni és értékelni. Mire felnő, személyisége teljesen kiég, és a probléma majd akkor kezdődik igazán, amikor saját magának kell megteremtenie azokat a körülményeket, melyeket eddig a szülők, nagyszülők biztosítottak számára. Másik oldalról a kevésbé tehetősebb gyermekek kisebbségi komplexusban szenvednek amiatt, hogy  tehetősebb társaik az oviban vagy a suliban kicsúfolják, semmibe veszik, vagy ami még rosszabb, bántalmazzák őket.

 

 „Manapság bizonyos szempontból a gyerekek hamarabb nőnek fel. Abból a szempontból, hogy a saját vágyaikat és céljaikat minél gyorsabban elégítsék ki. Kifejezetten önmegvalósítókká válnak, hogy akár a szülők bőre által mindent megszerezzenek, elérjenek.

Nagyon kevés az a szülő, aki azt mondja, hogy nézd fiam, most nem, majd legközelebb, de nyugodtan ordítsál torkod szakadtából. És felvállalja azt is ezzel, hogy az emberek sajnálkozva néznek rá, a zord szülőre, meg a kibicnek semmi sem drága hozzászólásokat: „Szegény gyerek, jaj, hát kedves szülő, hogy lehet ilyen kegyetlen?” – idézet Dr. Csernus Imre: Ki nevel a végén? című könyvéből

 

Érdekesség, hogy mindenki úfy érzi, a fentiekkel teljesen tisztában van, de senki nem lép semmit. Nehezen hihető, hogy egy szülőnek nincsen napi minimum 1 órája a gyermekére, gyermekeire, főleg ha a két szülő egy párként áll mögöttük, és a családdal járó feladatokat megosszák. A változás Bennünk, szülőkben kell kezdődjön, hiszen mi mutatunk példát gyermekeinknek. Így ha valóban jobb és élhetőbb jövőt szánunk nekik, munkához kell látnunk!

 

Megjegyzés: a fenti idézet Dr. Csernus Imre jóváhagyásával jelent meg a cikkben, melyet ezúton is köszönök! Gyermekneveléssel kapcsolatos kérdéseikre választ kaphatnak a  Ki nevel a végén? című könyvéből, melyet szívből ajánlok!