Adj hobbit a lányod kezébe!

Adj hobbit a lányod kezébe!

Itt a vakáció, és sok szülő kénytelen otthon hagyni már "önálló" csemetéjét, amíg dolgozik. Folyamatos aggódással gondol rá napközben, hogy vajon hol bandázik, nem történt e vele valami baj. Bizony a mai gyerekek, ha nem foglaljuk le őket, hajlamosak unatkozni, vagy egész nap tv-t nézni, video játékozni, netezni.

Persze ezekre is szükség van, haladni kell a korral, de ha gyermekünk találna magának valamilyen állandó elfoglaltságot, hobbit, talán nyugodtabban hagyhatnánk egyedül.

Kedvenc kreatív időtöltést a gyerek nehezen talál, főleg, hogy általában ezekhez valamilyen ismeret is szükséges, ezért feltétlenül fontos, hogy segítsünk neki megtalálni, megszerettetni egy-egy dolgot. Adj hobbit a lányod kezébe!
Nem is olyan régen, a magyar lányok csak akkor mehettek férjhez, ha megvarrták a saját stafírungjukat. Hímzett törölközők, ágyneműk, ágytakarók, kendők stb. sorakoztak élére hajtva az eladósorban lévő lányok holmijai között, melyeket a ő maga készített el. Persze ő sem úgy született, hogy azonnal tudta mit is kell csinálni, anyáik, nagyanyáik, keresztszülők segítettek megtanulni az öltéseket.
Ha rajtam múlna ezt a hagyományt újra bevezetném, több okból is.
A gyermek kreativitása növekszik, türelme, kitartása, koncentráló képessége javul. A minták megismerése hozzájárul szépérzékének kialakulásához, s közben komoly ismeretekre tehet szert a hagyományok, a népművészet terén is. Megismerhet népszokásokat, a tájegységekre jellemző díszítő elemeket. Nem utolsó sorban, megtanulja megbecsülni a dolgait, hiszen az elkészített kis terítő, kép, vagy párnahuzat sok-sok energiával, munkával apró öltéssel készült, a saját keze munkája.
Hasznos lehet ez a tudás később, amikor majd ő varr a gyermekének édes mintás kis törölközőket, fürdőkesztyűt, és eljuthat oda, hogy saját lakásának függönyeit, díszpárnáit, képeit is ő maga fogja hímezni. Az alapozás fontos, érdemes már gyermekkorban megszerettetni, megismertetni lányainkkal a hímzést.
 
Amit a lányok szívesen tanulnak, az a keresztszemes hímzés.
Elsajátítása könnyű, hamar ad sikerélményt, ami újabb és újabb munkák elkészítésére sarkallja. Sőt barátnői számára is vonzó elfoglaltság lehet, igy némi versenyszellem is kialakulhat, ki készít szebbet nagyobbat jobbat, hamarabb. Nem kell feltételenül a népművészettel kezdeni, vannak mai modern minták, mesealakok, gyönyörű virágok, gyümölcsök. Akár hűtőmágnest, vagy karácsonyfa díszt is készíthetünk keresztszemes hímzéssel. Mai modern világunkban ezekhez már csodaszép alapanyagokat kaphatunk elérhető áron.
 
Hogyan csináljunk mindehhez kedvet?
- Keressünk keresztszemes, vagy gobelin kiállítást, látogassunk el, nézzük meg az aprólékos munkával elkészült munkákat közelebbről, képzeljük el együtt, hogyan mutatna a saját lakásunkban.
- Keressünk népi iparművészeket, készítőket, akik szebbnél szebb munkákat mutatnak majd, és olyan szeretettel tudnak beszélni a munkájukról, hobbijukról, hogy a lányok tényleg kedvet kapnak.
- Keressünk múzeumokat, tájházakat, ahol láthatóak az x-szemmel készített csodaszép terítők, függönyök.
- Régen az asszonyok a templomokba is készítettek terítőket ezzel a technikával, amik még itt ott ma is megtalálhatók.
- Nézzünk szét az interneten x-szemes klubokban, vagy weboldalakon.
- Ötleteljünk, hogy lányunk barátnőjének milyen klassz Hello Kitty-s hűtőmágnest, kispárnát, kistáskát lehetne hímezni a születésnapjára.
 
Ha ismerjük a technikát, nincs más dolgunk, mint tűt, fonalat és egy kis darab anyagot vásárolunk bármelyik kézimunkaboltban, és megmutatjuk, megtanítjuk gyermekünkkel, hogy egy szál cérnával és tűvel milyen csodákat lehet készíteni.
 
Ha nem ismerjük a technikát,vegyük fel a kapcsolatot olyan szakemberekkel (ITT írhatsz neki) akik értenek hozzá, és hajlandóak néhány óra alatt, alacsony óradíjjal az alapokat megtanítani a jövő felnőttjeinek.
 
És hogy mit keres itt az Apaportálon ez a cikk? Van élő példa, hogy apukák is kedvet kapnak a keresztszemes technika elsajátításához, és kikapcsolódásként lányaikkal együtt alkothatnak csodálatos dolgokat, úgy ahogy Gulyás István is tette.
 
Kattints és már varrhatod is!
Máris készíthetsz egy hűtőmágnest, kattints az alábbi linkre:

http://apaportal.hu/hirek/10/06/29/hutomagnes-maskepp