Ültess kivit!
Ültess kivit!
Ha az ember szeretettel gondozza növényeit, azok gyönyörű terméssel hálálják azt meg... Nyolc éve ültettem kertembe egy "kivi házaspárt" Évekig gyönyörködhettem fejlődésében, láthattam tavaszonként, ahogy a kis bundás rügyecskékből szőrös "lapulevelek" és sok méteres szárak, indák nőnek. Támasztékot kaptak. Az egyetlen növényem a kertben, amin soha semmilyen kártevőt nem találtam. A negyedik évben ismerhettem meg a kivi virágját közelebbről. Mondanom sem kell, csodaszép, de sajnos abban az évben csak a házaspár férfi tagja virágzott.
Az ötödik évben, kislánykánk 6 virágot hozott, és a gondoskodásért és szeretetemért cserébe, mind a 6 virágból gyümölcsöt nevelt. Hímes tojásként bántam velük, hiszen ő az én kivim!... Aprók voltak, a piacon szebbeket kapni, de az enyém!...
A hatodik évben már kivi párom mindkét tagja tömve volt virággal! Ennél szebb látványt kiskert talán nem is tud nyújtani! A méhecskék jól dolgoztak, a kis kivik növekedni kezdtek. Már látszott, hogy fürtökben, 3-4-5 szemes "csoportokban" nőnek a szőrmók gyümölcsök. Kivijeim már nem olyan kis aprók mint előző évben! Megnőttek, a piacon már nem lehet ilyen szépet kapni!!!! Bár még nem értek meg, hiszen bármennyire is melegszik éghajlalatunk, azért még nem vagyunk mediterrán ország. Féltettem őket a hajnali hidegektől, ezért nem vártam meg, hogy megfagyjanak. Az "óriási terméssel" foghíjasan megtelt 2 tojástartó, és lassacskán beérett imádott gyümölcsöm.
A hetedik év volt az, amikor kivipárom megmutatta mit is tud igazán:
2009-ben igazán kivi szüretre indultam, a saját kertembe....
Nem elég, hogy egész évben gyönyörködök benne, hosszú évek után sem tudok betelni a szépségével, a kivim úgy fejlődik, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.Roskadásig volt tavasszal gyönyörű virággal, és bár meg nem számoltam, de biztosan állítom, hogy amennyi virág, annyi gyümölcs is nőtt rajta.
Hirtelen jött a hideg, és mivel október közepére már hóval fenyegettek, utolsó pillanatban, esőben szedtem le a közel 25 kiló!!! gyümölcsöt. Formásak, ducik, nagyok, és legfőképp az enyém! Itt Magyarországon, a fővárosban!
Persze még nem volt érett, de utóérő jó tulajdonsága miatt nem igazán zavart. Tálcákon, edényekben (és amit még találtam) megértek a kamrában. A kivik közé loptam jó néhány szem almát, mert az alma olyan enzimeket termel, amitől a kivi jobban érik....
Ha a tendencia folytatódik, jövőre már a picon ülhetek a kivimmel, mert a növény kb 10 éves korára éri el termőképességének csúcsát, ami kb 800 szem.
Soha nem láttam és hallottam kivi befőttről, de én megpróbáltam. Ehhez pont megfelelő volt az a fél érett állapot. Még kemény, és savanyú volt, de jól gondoltam, megérik az üvegben. A hogyannal sem volt gondom, még recept híján sem. Gyakorlott háziasszonyként feltaláltam magam. A szokásosnál kicsivel több cukorral, néhány szem almát is belevágva, sikeres volt az akcióm....
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges











kiwi
Helló,
nagyon felkeltetted az érdeklődésemet. Hogyan ültetted a kivit? Magról, v. palántát vetté?
Hogyan telelt ki? Első időben lakásban volt? Mire kell figyelni?
Köszi előre is: Marcsi
Szia Marcsi!A kivi egy kúszó
Szia Marcsi!
A kivi egy kúszó növény, hasonló mint a szőlő, Éugas kell neki.
Sok féle kivi gyereket lehet kapni, de amit javaslok:
Csak és kizárólag olyan kivit vegyél, amelyik külön tő a porzós és a nő ivarú egyed. Csak és kizárólag megbízható kertészetből! Általában a lány kivin piros, a fiú kivin kék szalag van.
Egy fiú mellé vehetsz 3-4 tő lányt is.
Magról kivit termeszteni házi úton szinte lehetetlen, hiszen 100 magból átlagban csak egy a lány kivi, a többi fiú. Ráadásul megállapíthatatlan, hogy melyik az. A különféle oltványozással is kár próbálkozni.
Ahol megbízható kivit lehet venni, azt két helyen tudok, BP XVII. ker. ILEX kertészet, és Gödöllőn a Sieberz kertészet. Utóbbi postán is küld növényeket, de én szeretem kiválasztani magam kertem növényeit, tehát postán nem vásárolok.
Amit árusítanak azt már nyugodtan ki lehet ültetni. Mivel mediterrán növény, szereti a napos helyet, amíg kicsi nem árt takarni télen némi szalmával, náddal stb. Jól telel, nem kell bent tartani.
Kérdezz tovább nyugodtan, szívesen segítek. Ha nem laksz messze, az enyémet meg is nézheteted személyesen. BP. XVII. ker. ben lakom
Anita