Adok - kapok

Az emberek pénzt, időt, energiát fordítanak arra, hogy adjanak a másiknak. Ugyanakkor a végeredmény megdöbbentő. A személy, akinek adnak, mégsem kap semmit. Semmit!!!

Mert nem azt adják és/vagy nem akkor, mint amire és amikor neki szüksége lenne.

Sőt sokszor arra sem figyel az „adományozó”, hogy egyáltalán eljut-e a másikhoz az, amit ő adott.

De ha a címzett "kézhez" is kapja, akkor sem érzi, hogy kapott valamit, hisz nem tud igazán mit kezdeni azzal, ami nem kell neki.

Persze lehet itt dumálni arról, hogy azt lenne jó nézni, hogy egyáltalán adnak neki valamit, de azért valljuk be az csak egy belemagyarázott öröm és nem a valódi - de jó hogy ezt kaptam, mert annyira szükségem van rá - érzés.

A következmények:

Aki ad elkeseredik, elszomorodik, mérges lesz és teljesen úgy érzi viszonzatlan. Ő csak ad és nem kap érte semmit cserébe. A vicc az, hogy valószínű neki is adnak, de ő sem olyat kap, amire vágyik, tehát ezért nem kap semmit.

Pedig, ha aki ad figyelne arra, hogy mikor mire van valóban szüksége a másiknak akkor sokkal, kevesebb adással a másik sokkal többet kapna.

Itt derül ki egy érdekes dolog. Nem figyelünk a másikra. A valódi törődést egyszerű - adok valamit, amit ÉN(!!!) gondolok - dologgal akarjuk letudni. Utána, pedig elképesztő módon mi vagyunk felháborodva az eredménytelenségen és a viszonzatlanság miatt. Pedig mindig mi szúrjuk el. Akkor is amikor adni akarunk, de nem figyelünk arra mi kell valóban a másiknak, de akkor is amikor ostoba módon, nem jelezzük kellő nyíltsággal és őszinteséggel a másiknak, hogy mire van szükségünk.

Mert az emberek nem tudnak kérni és nem tudnak kérdezni se. Elvárni viszont annál inkább.

Mert mindenki, olyan nagyon hisz abban, hogy ő jól tudja a dolgokat, hogy ő neki megérzései vannak, ő meg tett mindent stb. stb. Persze erre a legtöbb ember felugrál és hangosan tiltakozik, hogy ő nem ilyen, de amikor dönt és cselekszik akkor mégis ezekkel a magatartási jellemzőkkel teszi.

Pazarolunk emberek, pazarolunk. Értékeinket, érzelmeinket, mindent. Mindezt azért, mert önmagunkkal sem tudunk őszinték lenni. Mert azt sem vesszük észre, hogy az egyszerűnek látszó megoldások is a figyelmetlenségből sokszor nagyon-nagyon sokba kerülnek nekünk.

Barátságok, párkapcsolatok, szerelmek mennek tönkre olyan apróságokon, hogy nem figyelünk a másikra. A figyelem pedig csak abból áll, hogy kérdezünk és válaszolunk.

Beszélgessünk emberek, hogy tudjunk egymásról. Megérzéseink csak arra jók, hogy alapjául szolgáljanak a következő kérdéseinknek.

Azonban ne X-et kérdezzük Y-ról. Y-ról csak Y tud elmondani dolgokat. Ha pedig Y hazudik önmagáról vagy titkol, akkor az legyen az ő baja, hisz ő nem fogja azt kapni, amire valóban szüksége van, mert őt nem ismerik meg.

Ne azért adjunk, mert adni akarunk, hanem azért mert a másiknak szüksége van. Azért meg végképp ne adjunk, hogy a másik elkötelezettünkké váljon, mert ezt üzletnek hívják s ez már egy másik történet.

- Németh Tibor György -