Az Emlékpark mélye

Mr. Síver

A lesötétített ablakú, fekte autó méltóságteljes lassúsággal gurult az apró kaviccsal felszórt út végéig, ahonnan az Emlékpark sűrű belsejébe öt keskeny, kanyargós ösvény vezetett tovább. Itt megállt, és végre kinyílt a vezető oldali ajtó. Először egy patás láb lépett ki a kavicsokra. Teljesen hasonló egy lóéhoz, csakhogy ez a patás láb boka fölött egy élére vasalt, fekete szövetnadrágban folytatódott! Rögtön utána egy fekete cilinder bukkant fel az ajtó mögül, ám ez sem volt a bűvészek megszokott kelléke, minthogy a két oldalán két hatalmas kosszarv türemkedett elő, és kanyarodott le a fejet közrefogva.
De még micsoda fej volt ez! Nem emberé, azt mindenki láthatta, akinek szeme van! Mint egy hatalmas, fehér tojás, amire valaki ijesztő vigyort pingált és hatalmas, piros szembogarkat. Aki nem futott el előle sikoltozva az első pillanatban, az egy komolyabb szemrevételezéssel rájöhetett, hogy a hatalmas vigyorban egy fekete ajkú száj látható, míg a nagy piros szemek közül az egyik közepén egy célkereszt alakú pupilla szűkül és tágul folyamatosan, a másikban egy apró, de emberi alakú szem pislog.
Közben a másik oldalról is kiszállt egy figura, habár ez egyszerűen csak úgy nézett ki, mint egy farmerba és kockás ingbe öltöztetett, két lábon járó kuvasz.
- Végre, hogy megérkeztünk! – nyújtózott egy nagyot, hatalmas ásítás közepette. Mancs helyett szőrös emberkezeket viselt, pofájában azonban olyan agyarakat, amiket bármelyik farkas nyugodtan megirigyelhetett volna.
- Most már hallgass el kérlek! – intette őt a cilinderes. – Egész úton be nem állt a szád, Rodzser, most már Nyú Lajost szeretném meghallgatni.
Mintha végszóra tenné, az út kanyarulatából előbukkant a lihegő nyúl. Láthatóan idáig futott.
- Örülök, hogy itt vagy végre! Mi tartott eddig?
- A… kaput… nehéz volt…
- Kond nem segített?
- Ő a sírt ássa, mert… izé… később érkeztem, mint kellett volna… nagyon sajnálom, Mr. Síver!
A cilinderes hosszan, sokáig hallgatott, és meredten nézte az előtte állót. Az előbb minden ízében remegni, majd szemmel láthatóan zsugorodni kezdett. Amikor épp fele akkora lett, mint volt, Mr. Síver végre félre pillantott róla. Közben Rodzser minden szőrszála égnek meredt és önkéntelen morgás szakadt fel a torkából.
- Nem azért vagy a kulcs őre, hogy pont miattad kerüljön veszélybe egy szertartás.
- Igen uram, értettem! – válaszolt Nyú Lajos, immár gyerekessé vékonyodott hangon.
- Ha nincs kész a sír, mire odaérünk, átadod a kulcsokat, és örülhetsz, ha nem változtatlak vissza teljesen!
- Úgy lesz uram, bocsánatot kérek!
- Nem haragszom, de így biztosan nem leszel annyira önfejű. Szükséged lesz segítségre, ha a kaput kell nyitnod, vagy csuknod. Majd visszanagyítalak, ha felnősz hozzá.
Mindeközben már az autó hátuljához lépett, és felnyitotta a hosszú csomagtartót. Egy bőrönd méretű, fekete dobozt emelt ki belőle, méghozzá olyan könnyedén, mintha nem egy csontsovány alak, hanem egy izmoktól duzzadó rakodómunkás lenne. Ráadásul valami boszorkányos ügyességgel fogta meg a kilincset, majd a doboz fogantyúit a hosszú, ollókhoz hasonló karmokból álló ujjaival.
Az ünnepélyes kis menet elindult az egyik kanyargós ösvény mentén. Hamarosan a bokrok takarásába került az autó, összezárult fejük felett a sűrű lomb. Szúnyogok hangosan döngicsélő felhőin mentek keresztül, de csak Rodzsert tüsszögtette meg néhány mindenre elszánt egyed, akik az orrát vették célba. Igaz, mindenfelé tombolt a nyári szárazság, itt mintha sár cuppogott volna az avar alatt, a lépteik nyomán. A fák között, jobbra-balra kisebb-nagyobb hantok domborodtak, de koszorú, fejfa, vagy kereszt helyett mindenhol sírkövek emelkedtek föléjük. Szinte mindegyik kőbe véstek valami hosszabb szöveget, igaz, némelyik már erősen megkopott. Másokon külön emléktábla hirdette, ki nyugszik alatta.
Körülöttük a legkülönbözőbb tárgyak hevertek szerteszórva, látszólag minden rendszer nélkül, szemétként, a földön. Persze ők tudták, hogy itt semmi sem szemét, minden egyes tárgyhoz legalább egy komoly emlék tapad. Egy fél pár papucs, egy rongyos kis takaró, egy már emlékké foszlott vesszőkosár néha nagyobb értéket képviselt a maga módján, mintha aranyból lett volna.
Hamarosan feltűnt Vak Kond úr is, aki a frissen ásott sírgödör mellett törölgette izzadt homlokát. Amikor Nyú Lajos meglátta, egy megkönnyebbűlt sóhaj szakadt fel belőle. Láthatóan semmi kedve sem volt ismét rókavacsora méretűvé zsugorodni.

Most már tényleg jó volna tudni, ki az Emlékpark új lakója! Vajon kit rejt a fekete doboz?

Ti hogy képzelitek el Mr. Sívert? Rajzoljátok le!