A "féliker" jelenség

A "féliker" jelenség

Sok esetben nem egyedül indulunk útnak az élet rejtelmes világa felé. Több versenyző is célba ér egyszerre. Ám az út bizonyos szakaszában van, hogy lemaradnak, s már egyedül kell folytatni utunkat a földi világba. Útitársunk idővel eltűnik, egyik pillanatról a másikra. De valahogy érezzük, mégsem vagyunk egyedül - testünk nem felejt; akkor sem, ha elménk félre teszi a korai emlékeket.

Európa nyugati országaiban már rég óta figyelik a nőgyógyász orvosok az "iker jelenséget". Több szakember egymástól függetlenül arra a megállapításra jutott, hogy közel nyolcszor több esetben indulnak 2-en vagy 3-an útnak, mint ahány tényleges ikerpár születik. A mai korszerű eszközöknek köszönhetően jóval hamarabb fény derül, hogy hányan vannak odabent, mint ezelőtt például 10-15 évvel. Így az orvosok meg tuják tenni a megfelelő intézkedéseket a magzatok egészséges fejlődése érdekében – de még így is marad bőven olyan iker, aki rejtve marad az avatatlan szemek előtt.

 

Bebizonyosodott, hogy a testvér elvesztése az anyaméhben egy egész életre kiható következményekkel járhat. A születés előtti élmények elraktározódnak, és hatnak a tudatalattira, mely zsigeri reakcióinkat jelentősen meghatározza. Erről részletesen ír Alfred Ramoda Austermann a Dráma az anyaméhban c. könyvében. Állandó hiányérzet, bűntudat, csökkent életerő…
A fül az első működő szerv, ami megelőzi az szívet és az agyat. Az embrió így az anya és a saját szívhangja mellett tökéletesen érzékelheti a testvére szívhangját is. Ha a megszokottan működő rendszerben valami megváltozik - megszűnik egy odatartozó hang, eltűnik a játszótárs - az életben maradt magzat kétségbe esik. Ez a magányosság érzet megmaradhat különböző formában az életben maradt ikernél - attól függően, hogy a terhesség mely szakaszában távozott el a testvér.

A szakirodalom szerint bizonyos testi és pszichikai tünetek erősen utalhatnak elveszített ikerre, melyet érdemes tesztelni a családállítás módszerével, hogy valóban ez áll-e a tünetek hátterében, vagy más.
Ilyen tünetek lehetnek: született hallási sérülés, amikor a belső fül nem fejlődik ki. Dermoid ciszta, teratoma - melyben olyan maradványok lehetnek, amik nem oda tartozóak: haj vagy fogszövet. A korán elveszített iker traumája oka lehet pánikrohamoknak, okozhat állandó bűntudatérzést, melynek nincs reális, valamely eseményre visszavezethető magyarázata vagy állandó magányosság- és megmagyarázhatatlan hiányérzetet.

 

 
Gyermekkorban felmerülő jelek:
Tükör effektus: amikor a gyermek nehezen szakad el a tükörképétől, igényli, hogy olyan fénykép készüljön, ahol ő a tükörben látható. A fényképen „2 gyermek” van, a tükörkép mintegy pótolja az elveszített testvért.
Plüss állat: ha a gyermek iskolás koráig is csak a szeretett plüssel hajlandó aludni, esetleg még vinné is az iskolába magával, nehezen szakad el tőle.
Állandó sírásaz első évben. Szinte nem lehet a gyermeket megnyugtatni, s nincs orvosilag magyarázható oka a keserves sírásnak.
Folytonos balesetek: amikor a gyermeket állandó balesetek érik. Ő az a gyerek, akit biztos, hogy leesik valahonnan, aki mindig pórul jár, aki vonzza a bajt, a sebesüléseket. Nem rosszaságból, de valahogy mindig szerencsétlenül jár.
 
A házi kedvenc, mint testvér pótló
Gyakori eset, hogy valamely házi kedvenc - általában kutya vagy macska - pótolja a testvér hiányát. (Persze adott esetben nőknél helyettesítheti a meg nem születő gyermeket is).
Ha egy féliker elveszíti szeretett házi kedvencét, a gyász hosszú ideig, akár évekig is elhúzódhat. Az állat elvesztése felfokozott mély szomorúságot és hiányérzetet okoz, a környezet persze értetlenül áll a túlzottnak vélt reakciók előtt.
Az életben maradt iker számára a kutya vagy a macska nem csak egy állat, s esetleges elvesztése újra beindítja az anyaméhben átélt érzelmi sokkot és félelmet, szomorúságot – hiszen a tragédia újra megismétlődik.
Az állatot ők gyakran egy szintre emelik magukkal, s a családtagok esetlegesen azt érezhetik, hogy fontosabb az állat, mint ők. Az egyedül maradt ikreknél gyakori, hogy együtt is alszanak szeretett kedvencükkel, s ez számukra teljesen normális.

Párkapcsolati nehézségek
Sok esetben párkapcsolati nehézségeket is okozhat egy fel nem tárt elveszített iker. Ezeknél az embereknél gyakran indokolatlanul erős féltékenységi jelenetek nehezítik a szeretetteljes kapcsolatot. Mivel folyton rettegnek párjuk elvesztésétől, ez a félelem elviselhetetlen formát öltve indokolatlan féltékenykedésekhez vezethet, ami mind a két fél számára elviselhetetlenné válik egy idő után.  Két típusát különböztethetjük meg az egyedül született ikreknek ragaszkodási szempontból: összeolvadó – és menekülő iker. Mint ahogyan a nevében is benne van, az összeolvadó iker legszívesebben beleolvadna kedvesébe, állandóan vele lenne, mindent mindig együtt akar csinálni vele. Ez a másik fél számára egy idő után terhes lehet, megfulladás érzést okozhat. Ennél a típusnál a féltékenység felfokozott érzése gyakori. Minden nem együtt töltött percre és mindenkire féltékeny a féliker. A menekülő ikerípusnál, amikor a féliker azt érzi, lelkileg túl közel került a párjához, megijed, és pánikszerűen kereket old. Ez minden kapcsolatára jellemző. Ha valaki nincs tudatában az okoknak, ő maga sem érti, miért támadt mehetnéke szinte egyik napról a másikra. Tegnap még minden rendben volt, ma pedig megfullad, megmagyarázhatatlan félelem keríti hatalmába, és menekülnie kell, pedig a kapcsolattal magával semmi baj. De az sem ritka, hogy ezek az emberek mindent megtesznek azért, hogy tönkre tegyék kapcsolatukat. Gyakori, hogy a félikrek bevonzzák egymást. Ha egy összeolvadó és egy menekülő féliker kapcsolatba keveredik, rövid idő alatt kialakul a se vele, se nélküle állapot, ami felfokozott érzelmi reakciókhoz vezet, s mind a két fél számára meglehetősen megterhelő érzelmileg. Nem tudnak, vagy csak nagyon keservesen szakadnak el egymástól. Párkapcsolatot nehezítő tényező lehet még a szexualitással kapcsolatos problémák. Előfordult már olyan, hogy az életben maradt iker undort érez a szexuális együttléttől, vagy undorodik saját magától. (Természetesen más oka is lehet a szexuális zavaroknak, pl. korai abózus). A megfelelő terápiával ezek a problémák kezelhetővé válnak.
 
Gyermekkel kapcsolatos félelmek a félikernél:
A kutatások szerint a félikreknél magas a gyermektelenség aránya. Sok nő, aki korán elveszítette ikertestvérét, úgy érzi, nem alkalmas egy gyermek felnevelésére, tudat alatt fél a gyermekáldástól, és az anyai érzésektől.  Gyakran érzik magukat hibásnak testvérük halálában, ezért bűntudat vagy felfokozott féltésből nem vállalnak gyereket. Ha mégis, akkor nem ritka eset, hogy a gyermek valamely betegsége alatt pánikrohamot kapnak, vagy halálfélelmet élnek át. Az összeolvadó féliker szülők sokszor legszívesebben egybeolvadnának gyermekükkel, akár anyáról, akár apáról van szó. Nem érzékelik megfelelően a gyermek határait, akkor sem, ha gyermekük már felnőtt. Valahogy nem tudják külön választani önmaguk életét gyermekük életétől, ami konfliktus helyzetekhez vezet, hiszen a féliker szülő úgy érezheti, hogy gyermeke kizárja őt az életéből, elhagyja őt. Ebből fakad a pánikszerű ragaszkodás a gyerekhez. Ez akkor okozhat különösen nagy nehézségeket, ha a szülő és a gyermek is féliker. Mindketten ikertestvérüket is belelátják a másikba, ami megnehezítheti kapcsolatuk minőségét a külvilággal.
A féliker állapot gyakori jellemzője: az állandó hiányérzet, a megmagyarázhatatlan bűntudat, félelem és az „ez nekem nem jár” érzés.   
Családállítással könnyen diagnosztizálható, hogy valakinek volt-e ikertestvére. 
 
Jónás Adrienn
 
Korábbi cikkek: